NAVigare necesse est

Amikor eldöntöttem, hogy elkezdem ezt a blogot, azt is elhatároztam, hogy az esetlegesen napi haszonnal járó, praktikus bejegyzések mellett néhány elméleti gondolatot is megosztok az olvasóval. Ha érdektelennek találják, legfeljebb ezeket a bejegyzéseket kihagyják. De nagyon gyakran eszembe jut idős barátom mondása, miszerint ha azt akarjuk, hogy a csapatnak a hét végén megnyerje a meccset, akkor ne bízzuk az edzőre a szertárosi feladatokat is, mert a napi szintű gatyamosás elvonja a figyelmét a taktika kidolgozásától. Ha nem tudunk időt szakítani arra, hogy a dolgok működését egy kicsit általánosabban is megértsük, előbb-utóbb már csak a napi rutinok mentén működünk.

A fontos kérdések rendszerint nagyon egyszerűen hangzanak. Például úgy hogy mi is az adóhivatal feladata? Ahány pénzügyminisztert csak ismertem, szinte mind azt válaszolná erre a kérdésre, hogy az adóhivatal feladata a költségvetés bevételeinek biztosítása. Pedig az adóhivatal csak egy végrehajtó szervezet. Az, hogy a költségvetés összességében mennyi bevételhez jut, alapvetően a gazdaság (és az adózás erős morális aspektusai miatt általában véve a társadalom) adott helyzetétől, illetve azoktól a jogszabályoktól függ, amelyek a költségvetési befizetésekkel kapcsolatos kötelezettségeket (összefoglalóan az adózási szabályokat) rögzítik. 

Tételezzünk fel egy olyan kivételes helyzetet, amikor valamennyi adóalany (vállalkozások, civil szervezetek, egyéni vállalkozók, alkalmazottak, részvénytulajdonosok, lakásbérbeadók, szóval tényleg mindenki) minden számukra előírt kötelezettséget pontosan teljesít, és épp annyi adót fizetnek be, amennyit a gazdaság abban az időszakban képes kitermelni, és amennyit a jogszabályban rögzített gazdaságpolitikai akarat szeretne. Ezt nevezzük elmélet adóbevételnek. Ami meg valójában befolyik, az a tényleges adóbevétel. Ne legyenek illúzióink: az utóbbi összeg alacsonyabb, mint az elméleti bevétel. A kettő közti különbségnek a szakirodalom az adórés nevet adta. Az adóhivatal feladata ennek az adórésnek a minél szűkebbre húzása. Ahhoz azonban, hogy ennek a feladatának minél magasabb szinten eleget tudjon tenni, meg kell érteni, mi okozza az adórés kialakulását.

Az adózók egy része azért nem fizeti be pontosan azt az összeget, amit neki kellene, mert pl. fogalma sincs arról, hogy neki adóznia kellene. Vagy tudja ugyan, de hibásan alkalmazza a jogszabályt (mert mondjuk nem vette észre, hogy már 2 éve megváltozott, de persze a hiba adódhat abból is, hogy olykor egyszerűen képtelenség megérteni, hogy mit is akar a jogalkotó). Az elméleti és a tényleges adóbevétel közti különbség tehát egyrészt a megfelelő ismeret hiányából fakad.

Van az adózóknak egy másik csoportja, amely tisztában van ugyan azzal, hogy neki van adófizetési kötelezettsége, még tudná is, hogyan kell kiszámítani korrekt módon a fizetendő adót, de a maga részéről erre semmiféle szándékot nem mutat. Van köztük olyan, aki amúgy normálisan működő vállalkozásának a helyzetén kíván ily módon javítani egy kicsit, de bizony olyanok is vannak, akiknek eleve arra épül a vállalkozásuk, hogy a haszon az elmaradó adóbefizetésekből származik. Az adórés egy további okát tehát az adófizetési szándék hiányában kell keresni. (Ami azt illeti: sokat vannak, akik kizárólag csak ezt az okot látják ...)

A fentieken kívül vannak olyanok is, akik tudják is, meg akarják is az adózást, épp csak nem képesek rá. Átmeneti (vagy annak tűnő) finanszírozási nehézségek miatt egyszerűen nem tudják megfizetni, ami a költségvetésnek járna. Az adórés kialakulásának harmadik nagy oka a fizetési képesség hiánya.

Ha az adóhivatal eleget akar tenni a feladatának, az adórés csökkentésének, akkor egyik tényezőt sem hanyagolja el. Hatékony és erős mechanizmusokat működtet annak érdekében, hogy mindenki, akinek dolga van az adózással, az megismerje és megértse, milyen tennivalói vannak. Határozottan fellép a különféle adókikerülő technikákat alkalmazó vállalkozásokkal szemben. (Később talán lesz arra mód, hogy arról is írjak, szerintem hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az ellenőrzés anélkül, hogy a működő vállalkozásokra további terheket pakolnának.) Végül pedig olyan rugalmas, toleráns, de azért nem kijátszható és következetes méltányossági eljárások alkalmazására van szükség, amely képes az átmeneti pénzzavarban lévő adózók problémáinak kezelésére.

Ha a Tisztelt Olvasónak valahonnan ismerős ez az okfejtés, akkor ne törje a fejét hiába, elárulom honnan. Néhány évvel ezelőtt még ott lógott az akkor még APEH nevet viselő intézmény valamennyi épületének fontosabb helyiségeiben a szervezet céljainak és értékeinek rövid összegzése, a misszió, amely lényegében ezeket a gondolatokat öntötte kissé talán patetikus, de azért jól értelmezhető formába.

Egyet-egyet néha még most is látni belőle.