Az előző bejegyzésben körbejártuk, hogyan is kell(ene) kinéznie a megfelelő személygépkocsi bérleti szerződésnek. Ha sikerül összehozni egy ilyet, akkor a személygépkocsi bérlet áfá-ja levonásba helyezhető.
Először is szögezzük le gyorsan, hogy ez a szabály értelemszerűen csak azokra vonatkozik, akik egyáltalán érintettek az áfa kérdésben. Nem tartoznak ide a magánszemélyek, az intézmények, és azok a vállalkozások, akik saját döntésük alapján nem jelentkeztek be az áfa körbe, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanyai (az evások) sem.
Maradnak tehát azok, akiknek az adószámában a kilencedik helyen, a kötőjelek között a 2-es szám szerepel, ők tartoznak az áfa körbe. Ám nagy valószínűséggel ők sem helyezhetik levonásba (értsd: nem igényelhetik vissza) a teljes áfá-t. Útvonal nyilvántartást kell ugyanis vezetniük, amelyben egyértelműen elkülönül a vállalkozás bevételszerző tevékenysége érdekében történő, és a magán célú használat. Amikor a visszaigénylésre kerül a sor, akkor a bérleti díj áfá-ját csak olyan arányban kérheti vissza a vállalkozás, amilyen arányban az összes használaton belül a céges felhasználás van.
Lássunk egy példát, amelyben egy negyedéves visszaigénylő cég március elejétől, havi 200 ezer forint + áfáért bérel egy autót:
Időszak |
Összes használat, km |
Ebből: vállalkozási célú, km |
Vállalkozási célú használat aránya, % |
Nettó bérleti díj, Ft |
Bérleti díj áfá-ja, Ft |
Levonható áfa, Ft |
I. n.év |
3.500 |
2.415 |
69 |
200.000 |
54.000 |
37.260 |
II. n.év |
12.176 |
5.601 |
46 |
600.000 |
162.000 |
74.520 |
III. n.év |
12.216 |
3.787 |
31 |
600.000 |
162.000 |
50.220 |
IV. n.év |
8.719 |
4.534 |
52 |
600.000 |
162.000 |
84.240 |
A táblázatból is jól látható, hogy bevallási időszakonként változik a visszaigényelt áfa, attól függően, hogy a teljes használaton belül mekkora a vállalkozási célú felhasználás. Itt jegyzem meg, hogy nemcsak a magán célú használatra jutó adó nem igényelhető vissza, hanem az a használat sem számít a levonás szempontjából, amely egyértelműen kapcsolható nem forgalmi adó köteles tevékenységhez. Az arányosítást akkor is el kell végezni, ha a használat során a konkrét utazást nem lehet besorolni egyértelműen az adóköteles vagy a nem adóköteles kategóriába, ilyenkor a szokásos módszerek valamelyikét, pl. az árbevétel szerinti arányosítást kell alkalmazni.
Az arányosításra is mutatok egy példát. Vegyünk egy vállalkozást, amelyik lovas sporthoz kapcsolódó szolgáltatást végez. A szolgáltatás lényege, hogy egy személygépkocsit bérel negyedévenként 200.000 + 54.000 (áfa) Ft összegért, amelyet lószállító utánfutó vontatására használ, ezzel juttatja el a lovakat a versenyekre. Vannak saját lovai is a vállalkozáson belül, amelyeket versenyeztet, bevételeinek egy része a versenydíjakból származik. Saját lovait is maga szállítja, de megbízás alapján mások lovait is fuvarozza. Az autóra a bérbeadó engedélyével reklámokat festet, amelyből szintén van bevétele. Mivel lovas körökben mozog, olykor tiszta szívjóságból egy-két barátja lovát átszállítja egyik helyről a másikra.
Egy adott negyedévben az alábbi fuvarokat bonyolította le (hogy el ne felejtsük: ez van rögzítve az útnyilvántartásban):
- Részvétel egy versenyen saját lóval 280 km
- Idegen ló szállítása egy másik versenyre 600 km
- Saját ló szállítása állatorvoshoz 80 km
- Barát lovának szállítása 240 km
- ÖSSZESEN 1.200 km
A bevételei az alábbiak voltak:
- Saját ló által nyert díj 50.000 Ft
- Bevétel a reklámokból: 350.000 Ft + 94.500 Ft áfa
- Bevétel lószállításból: 100.000 Ft + 27.000 Ft áfa
- ÖSSZESEN: 500.000 Ft + 121.500 Ft áfa
Az útnyilvántartásból megállapítható, hogy a megtett utak 80 %-a a vállalkozás bevételszerző tevékenységéhez kapcsolódott (csak a barát lovának fuvarozása minősül a példa szerint magánhasználatnak.) A használat jellege alapján tehát az áfa 80 %-a visszaigényelhető lenne. A bevételei közül azonban csak a reklámból és a bérszállításból származó tartozik az áfá-s bevételek közé, ez az összesnek a 90 %-a. Itt is alkalmazni kell az arányosítást. Így végül is a bérleti díj 54.000 Ft-os áfá-jának 72 %-át igényelheti vissza (a 80 %-nak a 90 %-át).
Van azonban egy jó hírem is: bérelt autó után nem kell cégautó adót fizetni. Habár a NAV 31. számú tájékoztató füzete szerint minden olyan gépkocsi esetén meg kell fizetni ezt az adófajtát, amellyel kapcsolatban költséget számoltak el, sőt a költségek között külön kiemeli a bérleti díjat, valójában a cégautó adót (csekély, ide nem tartozó kivétellel) a gépkocsi tulajdonosa köteles fizetni. A bérlő pedig nem tulajdonos.
Mindent egybevetve: a személygépkocsi bérlés áfá-jának visszaigényelhetősége lehet jó lehetőség, de ahogyan a bérleti szerződés megkötésekor, úgy a folyamatos használat során is nagyon oda kell figyelni, nehogy hibát kövessünk el az elszámoláskor.
*********************************************************************************************
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.