NAVigare necesse est

Amint azt a blog bemutatkozó részében is írtam: az adóellenőrzés olyan a vállalkozás életében, mint a vihar a tengeri hajóséban. Próbálja elkerülni, de ez csak ideig-óráig lehetséges. Célszerűbb ha felkészül rá.

Ebben a hosszabb bejegyzésben néhány tanáccsal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a lehető legkisebb fejfájást okozzák ezek az ellenőrzések. A legkézenfekvőbb javaslat persze az lenne, hogy mindig, mindenki, minden szempontból tartson be minden adó- és társadalombiztosítási törvényt, és akkor nem lehet baj. Mindannyian tudjuk azonban, hogy ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt mert a törvények nem minden esetben értelmezhetők egy-egy konkrét szituációra, másrészt meg ha értelmezhetők is, olyan adminisztratív vagy anyagi terhet jelentenek, amit inkább nem vállal fel a vállalkozó, s végül azért sem, mert láttunk már olyat, hogy a törvényt betű szerint betartó magatartásban is talált kifogásolni valót a revizor.

Első és általános  jó tanácsnak Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak  című regényének mottóját választottam. „Don’t panic!” (azaz „ne ess pánikba!”) – ez a legfontosabb egy adóvizsgálat idején. A hideg fejű, józan gondolkodás megóvhat mindenkit attól, hogy ijedtében és kapkodva esetleg tovább tetézze a vélhetően amúgy is meglévő bajt.

Előtte …

Nagy a valószínűsége annak, hogy a legnagyobb jószándék mellett sem sikerül minden jogszabályt maradéktalanul betartani. Van azonban néhány dolog, amit a napi munka során szem előtt tartva csökkenthetjük a revíziós megállapítás esélyét.

Tudom, hogy ezt a legtöbben nem szeretik, de figyeljünk oda a papírmunkára! Például legyen szerződés minden nagyobb értékű árubeszerzésről vagy szolgáltatás igénybevételről, hacsak nem egy mindenki által elérhető, nyilvános üzletben vásárolunk. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy nem jó módszer a „majd később aláírjuk” halogató taktikája, mert aztán az aláírás rendszerint elmarad, s az adóhatóság nem fogadja el a szignó nélküli szerződéseket. Ugyanígy: pénztári kifizetés esetén legyenek aláírva a kiadási bizonylatok!

Sokan azt gondolják, hogy szerződés gyanánt megfelel egy hevenyészve összeállított megállapodás is, de tévednek, az adóhatóság nagyon pontosan számon kéri azt, ami le van írva. Ugyancsak  lényeges a teljesítésigazolások megléte. Erre a célra jobb híján megfelelhet a partner által írott, a teljesítést bejelentő levélre tett „Rendben, fizethető”  megjegyzés és szignó is a felelős vezetőtől, de igazából az olyan bizonylat a jó, amely a teljesítés tartalmi elemeit is felsorolja. Hát ha még egyéb dokumentumokkal is alá tudjuk támasztani, hogy a szerződést valóban teljesítette a másik fél! Különösen a kézzel fogható eredménnyel nem járó szolgáltatások (pl. reklám) esetén fordítsunk nagy figyelmet annak bizonyítására, hogy nem a semmiért fizettünk ki milliókat (és igényeltük vissza a benne szereplő áfá-t)! Általában véve is fontos, hogy a gazdasági esemény létrejöttének és megvalósulásának körülményeit akár több oldalról is bemutató és alátámasztó bizonylatokat megőrizzük, és áttekinthető formában tároljuk. (Mellesleg ez nem csak az adóvizsgálat, hanem egy esetleges későbbi, a partnerrel folytatott  jogvita szempontjából is fontos lehet.)

A következő tanács nagyjából így foglalható össze: ha valaminek szaga van, akkor az büdös. Vagyis azok a megoldások, amelyek egy kis simlisséggel egyszerű és könnyű költségmegtakarítást ígérnek, valószínűleg komoly fejfájást okoznak majd később.  Rendre előkerülnek olyan ajánlatok, amelyek azt ígérik, hogy könnyítenek az életünkön. Az ajánlat hozója látszólag részletesen kidolgozza a tervet, és garantálja, hogy ebbe nem lehet belebukni. Azt azonban ne felejtsük el, hogy amikor a revízió megjelenik, akkor ő már valószínűleg nem veszi fel a telefont és semmilyen ismert címen nem érhető el. (Tudok ellenpéldát is, de az a ritka kivétel.)

Azt se feledjük, hogy az adózás jogszabályok és nem a józan ész kérdése. Ki ne találkozott volna „logikus” és „ésszerű” megoldásokkal, amelyekről később kiderült, hogy nem felelnek meg az aktuális adójogszabálynak.  Ráadásul – akármilyen szomorúan is hangzik – nem mindig az a helyes válasz, amit szívesen hallanánk.

Javaslom, hogy néhány alapvető kérdésben józan fejjel jelöljék ki a tulajdonosok, illetve az ügyvezetők saját maguk számára a határokat, amit soha, semmilyen körülmények között nem lépnek át, ha még oly kecsegtető ajánlat érkezik is. Azt se feledjék: a gazdasági vezető (főkönyvelő) nem ellenség, hanem barát. S minél inkább vissza akar tartani egy vezetőt valamitől, annál jobban oda kell figyelni a szavára.

… közben …

Az adóvizsgálattal kapcsolatos legfontosabb szabály, hogy az adóhivatalnak nincsenek érzelmei. Cserébe viszont a mieink sem érdeklik. Nem fog „megharagudni”, ha élünk a törvények által biztosított eszközökkel,  fellebbezünk,  íratbetekintést kérünk vagy számon kérjük a határidők betartását.  Viszont  az esetek döntő többségében teljesen érdektelen számára, hogy a vállalkozó egy kis garázsból indulva küzdötte fel magát erre a szintre, mint ahogyan az is, hogy mennyire aktív támogatója a helyi focicsapatnak. Az adóhivatal és az adózó kapcsolatára kizárólag a jogszabályok szemszögéből tekint.

Kissé más a helyzet a revizorokkal. Ahogyan a hivatalnak nincsenek érzelmei, az azt képviselő ellenőrnek  viszont vannak. Semmiképpen ne éreztessük velük esetleges ellenszenvünket, vagy a vizsgálat miatt érzett idegességünket.  Persze a kedvességet sem szabad túlzásba vinni: úgysem hiszik el, hogy őszintén örülünk az érkezésüknek. A legcélszerűbb a tárgyilagos segítőkészség, ami például abban nyilvánulhat meg, hogy pontosan és viszonylag gyorsan odaadjuk azokat a dokumentumokat, amelyeket kérnek. A pontosan kifejezést szó szerint kell érteni, mert általában nem szerencsés megpróbálni kitalálni, hogy mi kellhet még nekik, és ezért elárasztani őket dossziékkal. Nekik sem jó, ha túl sok anyag van előttük, és nekünk sem, ha olyasmit tolunk eléjük, amit esetleg maguktól nem is találtak volna meg. A viszonylagos gyorsaság pedig azt jelenti, hogy értelmes határidőn belül. Ez különösen akkor igaz, ha valaminek a kidolgozását kérik (előfordulhat, és joguk is van hozzá). Megtörténhet, hogy az ellenőrzés akadályoztatása miatti bírsággal fenyegetnek, de ha tényleg irreális a határidő, akkor készíttessünk jegyzőkönyvet erről velük, és nyugodtan írjuk bele, hogy például az egy év alatt kibocsájtott 600 számla vevők szerinti bontását másnapra kérték. Az esetek többségében azonban lehet alkudni velük a határidő tekintetében, ha nem rugaszkodunk el a józan észtől.

Mindenképpen javaslom, hogy az adóvizsgálat során alkalmazzunk a képviseletre külső szakértőt. A szakértő nem fél és nem haragszik (ellentétben az ügyfelek nagy részével),  ráadásul legalább az eljárási szabályokat jól ismeri, ezért nem nagyon lehet csőbe húzni.  A cég könyvelője vagy ügyvédje nem biztos, hogy alkalmas erre a feladatra, mert nem specialistái az adójognak (bár lehetnek kivételek). A vállalkozás tulajdonosát és/vagy ügyvezetőjét, sőt, kulcsmunkatársait beidézheti az adóhivatal és nyilatkozatot kérhet tőlük (ezen személyesen meg kell jelenni, nem lehet képviselőre bízni).  Nem szerencsés azonban, ha a vezetők folyamatosan jelen vannak a vizsgálat során., ennek rendszerint nagy érzelmi kitörés a vége, ami csak ront a helyzeten.

Az adóvizsgálat kulcskérdése az eljárás. Ügyeket lehet megnyerni az eljárási szabályok jó ismeretével, és bukni is lehet ennek hiányával. Fontos, hogy minden beérkező papírt tegyünk el (lehetőleg időrendben). Nem ritka az az eset, hogy párhuzamosan futnak adóvizsgálatok, ugyanazon revízió okiratai azonban mindig egyforma ügyszám alatt futnak, ez segíti a szétválasztást.

… utána

Az adóellenőrzést mindig jegyzőkönyv zárja le, amelyre 15 napon belül észrevételt lehet tenni. Az adóhivatal az észrevétel alapján folytathatja a vizsgálatot, és e folytatást u.n. kiegészítő jegyzőkönyvvel zárja le (amelyre egyébként szintén lehet észrevétel tenni). Amikor már nincs több észrevétel (vagy a hivatal az újabb észrevételekkel már nem kíván érdemben foglalkozni), általában 60 napon belül elkészül a határozat, amely tartalmazza az esetlegesen megállapított adókülönbözetet és pénzügyileg rendezendő adóhiányt valamint a bírságot. Ezzel szemben fellebbezni lehet az adóhivatalon belül lévő felsőbb szervhez (a másodfokú adóhatósághoz). Fellebbezést akkor nyújtunk be, amikor úgy véljük, hogy a revízió megállapítási nem megalapozottak.

Amennyiben elfogadjuk a megállapításokat, de szeretnénk valamilyen engedményt (fizetés elengedést, illetve mérséklést  és/vagy részletfizetést), akkor méltányossági kérelmet kell benyújtani. A méltányosság gyakorlásának azonban megvannak a szigorú törvényi feltételei, az nem valami jutalom, amely a jóknak és a szimpatikusoknak jár.  A kérelem összeállítása során két szempontot mindenképpen érdemes figyelembe venni. Fontos, hogy a fizetési nehézség, amelyre hivatkozunk, az legyen átmeneti jellegű, másrészt a kért méltányosságról be kell tudni  bizonyítani, hogy képes megoldani átmeneti nehézségeinket.

Végül, de nem utolsó sorban: a Hivatalnak nincsenek érzelmei, de a memóriája jó. Amit a korábbi vizsgálatokban hiányosságként megállapított, egy következő ellenőrzés során jó eséllyel  fogja megnézni.

Szóval ne essünk pánikba, ha jön az adóellenőrzés, de azért a nyugalmunk megőrzésében sokat segíthet a fenti tanácsok megtartása.

Először is szögezzük le gyorsan, hogy ez a szabály értelemszerűen csak azokra vonatkozik, akik egyáltalán érintettek az áfa kérdésben. Nem tartoznak ide a magánszemélyek, az intézmények, és azok a vállalkozások, akik saját döntésük alapján nem jelentkeztek be az áfa körbe, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanyai (az evások) sem.

Maradnak tehát azok, akiknek az adószámában a kilencedik helyen, a kötőjelek között a 2-es szám szerepel, ők tartoznak az áfa körbe. Ám nagy valószínűséggel ők sem helyezhetik levonásba (értsd: nem igényelhetik vissza) a teljes áfá-t. Útvonal nyilvántartást kell ugyanis vezetniük, amelyben egyértelműen elkülönül a vállalkozás bevételszerző tevékenysége érdekében történő, és a magán célú használat. Amikor a visszaigénylésre kerül a sor, akkor a bérleti díj áfá-ját csak olyan arányban kérheti vissza a vállalkozás, amilyen arányban az összes használaton belül a céges felhasználás van.

Lássunk egy példát, amelyben egy negyedéves visszaigénylő cég március elejétől, havi 200 ezer forint + áfáért bérel egy autót:

A táblázatból is jól látható, hogy bevallási időszakonként változik a visszaigényelt áfa, attól függően, hogy a teljes használaton belül mekkora a vállalkozási célú felhasználás. Itt jegyzem meg, hogy nemcsak a magán célú használatra jutó adó nem igényelhető vissza, hanem az a használat sem számít a levonás szempontjából, amely egyértelműen kapcsolható nem forgalmi adó köteles tevékenységhez. Az arányosítást akkor is el kell végezni, ha a használat során a konkrét utazást nem lehet besorolni egyértelműen az adóköteles vagy a nem adóköteles kategóriába, ilyenkor a szokásos módszerek valamelyikét, pl. az árbevétel szerinti arányosítást kell alkalmazni.

Az arányosításra is mutatok egy példát. Vegyünk egy vállalkozást, amelyik lovas sporthoz kapcsolódó szolgáltatást végez. A szolgáltatás lényege, hogy egy személygépkocsit bérel negyedévenként 200.000 + 54.000 (áfa) Ft összegért, amelyet lószállító utánfutó vontatására használ, ezzel juttatja el a lovakat a versenyekre. Vannak saját lovai is a vállalkozáson belül, amelyeket versenyeztet, bevételeinek egy része a versenydíjakból származik. Saját lovait is maga szállítja, de megbízás alapján mások lovait is fuvarozza. Az autóra a bérbeadó engedélyével reklámokat festet, amelyből szintén van bevétele. Mivel lovas körökben mozog, olykor tiszta szívjóságból egy-két barátja lovát átszállítja egyik helyről a másikra.

 Egy adott negyedévben az alábbi fuvarokat bonyolította le (hogy el ne felejtsük: ez van rögzítve az útnyilvántartásban):

• Részvétel egy versenyen saját lóval 280 km

• Idegen ló szállítása egy másik versenyre 600 km

• Saját ló szállítása állatorvoshoz 80 km

• Barát lovának szállítása 240 km

• ÖSSZESEN 1.200 km

A bevételei az alábbiak voltak:

• Saját ló által nyert díj 50.000 Ft

• Bevétel a reklámokból: 350.000 Ft + 94.500 Ft áfa

• Bevétel lószállításból: 100.000 Ft + 27.000 Ft áfa

• ÖSSZESEN: 500.000 Ft + 121.500 Ft áfa

Az útnyilvántartásból megállapítható, hogy a megtett utak 80 %-a a vállalkozás bevételszerző tevékenységéhez kapcsolódott (csak a barát lovának fuvarozása minősül a példa szerint magánhasználatnak.) A használat jellege alapján tehát az áfa 80 %-a visszaigényelhető lenne. A bevételei közül azonban csak a reklámból és a bérszállításból származó tartozik az áfá-s bevételek közé, ez az összesnek a 90 %-a. Itt is alkalmazni kell az arányosítást. Így végül is a bérleti díj 54.000 Ft-os áfá-jának 72 %-át igényelheti vissza (a 80 %-nak a 90 %-át).

Van azonban egy jó hírem is: bérelt autó után nem kell cégautó adót fizetni. Habár a NAV 31. számú tájékoztató füzete szerint minden olyan gépkocsi esetén meg kell fizetni ezt az adófajtát, amellyel kapcsolatban költséget számoltak el, sőt a költségek között külön kiemeli a bérleti díjat, valójában a cégautó adót (csekély, ide nem tartozó kivétellel) a gépkocsi tulajdonosa köteles fizetni. A bérlő pedig nem tulajdonos.

Mindent egybevetve: a személygépkocsi bérlés áfá-jának visszaigényelhetősége lehet jó lehetőség, de ahogyan a bérleti szerződés megkötésekor, úgy a folyamatos használat során is nagyon oda kell figyelni, nehogy hibát kövessünk el az elszámoláskor.

*********************************************************************************************

A képre kattintva elérhető a blog Facebook oldala

Tavaly ősszel izgatottan hívott fel egy új autók értékesítésével foglalkozó ismerősöm. (A találgatások elkerülése végett közlöm: nem kecskeméti az illető.) A hangja vidám volt, pedig akkoriban sem ment igazán jól az üzlet. „Meg vagyunk mentve!” – lelkendezett. Kiderült, hogy az interneten olvasott egy cikket, amelyikből megtudta, hogy 2012-től a személygépkocsi bérlés általános forgalmi adóját vissza lehet igényelni. (Valójában  az történt, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvényből kivettek egy bekezdést, amely kifejezetten megtiltotta a személygépkocsi bérleti díja után felszámított áfa visszaigénylését.)  „Sokkal több kocsit fogunk eladni, csak ügyesen, autóbérlésnek kell álcázni!” Én már akkor igyekeztem lehűteni a lelkesedését, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a jogalkotók is felkészülnek az efféle „álcázási” törekvésekre, az érintettek pedig hajlamosak arra, hogy csak a számukra kedvező információt olvassák ki a hírekből.

A NAV ha nem is rohanvást, és nem is a központ, hanem az egyik főigazgatóság révén, de idén júniusban tőle szokatlanul rövid és érthető közleményt adott ki a személygépkocsi bérlet áfa levonási szabályairól. Ebben sok fontos információ benne van, amit azonban magából a törvényből is meg lehetett tudni.

A kulcskérdés itt az, hogy mikor beszélünk bérletről. Klasszikusan akkor, ha egy autókölcsönzőtől bérlünk kocsit néhány napra, vagy hónapra. Ez tiszta eset, semmi gond, nyilván azok sem erre gondoltak, akik „okosban” akarták az autó bérléssel kapcsolatos új szabályt alkalmazni.

A nyílt végű pénzügyi lízingnek nevezett konstrukció azonban csábít arra, hogy a sajátos bérleti konstrukciónak tekintsük, hisz mi más lenne az, ha több hónapon keresztül fizetek egy meghatározott összeget a használat fejében. Aztán amikor letelik az előre meghatározott idő, akkor eldöntöm, hogy visszaadom az autót, vagy megvásárolom a finanszírozó által kínált maradványértéken. Sokan úgy okoskodnak, hogy egy dolog a bérlet, amely a havi díjfizetéssel valósul meg, és egy másik gazdasági esemény a gépkocsi maradványértéken történő esetleges megvásárlása. A maradványérték általában egy jelképes összeg szokott lenni, hiszen elég magas bérleti díjak mellett az autó árát szinte teljes egészében kifizeti a bérbevevő. Ugyanakkor még egy több éves szerződés végén is egy működőképes autó piaci értéke ritkán kevesebb 1 millió forintnál, egy komolyabb autó esetében akár ennek sokszorosa is lehet. Ehhez képest mondjuk a 10 ezer forint (de akár még 100 ezer forint is) maradványértéken történő megvásárlás nagyon vonzó ajánlat. Különben is – gondolja a vevő – kifizettem én ennek az árát már bőségesen. Igaza van, de pont itt van a bökkenő. Éppen ezért nem lehet egymástól független gazdasági eseménynek tekinteni a havi díjfizetések sorozatát és a végén a maradványértéken történő vásárlást, és higgyék el, az adóhatóság sem fogja. Megállapítja, hogy az, amiről azt gondoltuk, hogy bérlet, az valójában vásárlás volt, és így az áfa-t bizony nem lehetett volna visszaigényelni utána. Nem elég, hogy ezt utólag megfizettetik a vásárlóval, még bírságot is kiszabnak majd.  (Ha még nem telt le a teljes futamidő, akkor a bérlőnek „csak” az addigi bérleti díjak NAV szerint jogtalanul visszaigényelt összegét kell visszafizetnie, de a lízingcégnél a részletre történő vásárlás szabályaival azonos módon a személygépkocsi átadáskori teljes értékének áfá-ját megfizetteti. Plusz a bírságok, késedelmi pótlékok, miegymás.)

Gond lehet a kezdő részlettel is. Már önmagában az a tény, hogy van kezdő részlet kétségessé teszi, hogy itt bérletről és nem vásárlásról van szó. Különösen, hogy ha a mértéke a gépkocsi árának 50 %-át is meghaladja!

Mi lehet a megoldás? Az egyik javaslat, hogy feltétlenül kerüljük a személygépkocsi majdani megvásárlásával kapcsolatos kitételeket és az olyan kifejezéseket az ügylettel kapcsolatos szerződésben, mint az előleg és maradványérték. Ezek egyértelműen a pénzügyi lízingre utalnak, amelyet egy speciális, részletekben történő vásárlásnak kell tekinteni, és így nem lehet az áfát visszaigényelni.

Jó megoldásnak tűnik, hogy ha a bérlő a szerződés megkötésekor nem előleget fizet a finanszírozó cégnek, hanem egy kauciót vagy biztosítékot helyez nála letétbe, amely annak garanciája, hogy a megegyezés szerinti hosszabb időtartamban a gépkocsit ténylegesen bérelni fogják tőle. A bérleti időszak leteltével ez a biztosíték már beszámítható lesz az addig használt gépkocsi tényleges piaci árhoz közelítő vételárába - már amennyiben az addigi bérlő akarja azt megvásárolni.  

Ha megvan a megfelelő konstrukció, és az valóban az áfa visszaigényelhetősége szempontjából is bérletnek tekinthető, még nem vagyunk túl az összes megpróbáltatáson. De erről majd a következő posztban írok.

A 2008 őszi világméretű pénzügyi válság következtében látványos zuhanását produkált nemzeti valutánk, a forint. Ennek egyik, nagyon sokakat érintő következménye a devizában (főként svájci frankban) felvett hitelek törlesztőrészleteinek drámai megemelkedése volt. Bár voltak kormányzati próbálkozások a legnehezebb helyzetben lévők megsegítésére, összességében mindenki egyedileg keresett (bár olykor nem talált) megoldást a helyzet kezelésére. Az egyik ilyen egyedi módszer annak megvizsgálása, hogy egyáltalán érvényes-e a hitelszerződés, amelyet a bank néhány évvel korábban kötött az adóssal. Meglepő, de számos esetben kiderült, hogy nem. Olykor persze bíróságnak kell kimondani a szerződés érvénytelenségét, de néhány nyilvánvaló esetben megegyezés születik a felek között. Magam hajlamos lennék azt gondolni, hogy ezek nagyon egyedi esetek, de bizonyára nem így van, mert kitűnő volt kollégám, dr. Fortolócki István, ilyen ügyekre szakosodott ügyvéd érdekes kérdéssel fordult hozzám, mondván, hogy ez ha nem is napi, de többször felmerülő kérdés az ügyfelekkel folytatott megbeszélések során.  

Adott egy nyilvánvalóan érvénytelen  szerződés a bank és az adós között (például mert nem az arra feljogosított személy írta alá a bank részéről). A bank elviekben hozzájárult ahhoz, hogy egy külön megállapodásban rendezzék a kérdést. Nem követelés-elengedésről van tehát szó, hanem a szerződés megszüntetéséről és elszámolásról. A bank el akarja kerülni a pervesztességgel járó  reputációs veszteséget, perköltséget, esetleges PSZÁF büntetést. A külön megállapodás lényege, hogy visszaállítják az eredeti állapotot, azaz az adós visszafizeti a banktól kapott kölcsönt, de a kamatot nem, mert az csak érvényes szerződés esetén járna.

A példa kedvéért tegyük fel, hogy Adós kapott 10 millió forintot a banktól néhány éve.

Azóta kifizetett 7 millió forintot a banknak mindenféle jogcímen (tőketartozás, kamat, díjak, költségek).  Az említett megállapodás értelmében tehát még további 3 millió forintot kell fizetnie a megállapodás szerinti határidőben. (Mellesleg: az eddigi gyakorlat szerint ugyanezt tartalmazná az ítélet is, ha perre mennénk.) Nincs tehát „visszamenőleges” kamat, mivel jóhiszemű jogalap nélküli birtoklásról van szó, mivel mindkét fél azt hitte, hogy érvényes a szerződés.

Az adójogi kérdés az, hogy keletkezik-e adóköteles jövedelme az Adósnak azáltal, hogy  kamatmentesen „használta” éveken keresztül a bank pénzét?   

Az adóhivatalban már korábban kialakítottak egy olyan álláspontot (ingatlan értékesítésére irányuló szerződés felbontása kapcsán), hogy ha egy folyamatban lévő szerződést a felek közös megegyezéssel felbontanak, akkor úgy kell tekinteni, mintha az ügylet meg sem történt volna, azaz bárki bármilyen vagyoni előnyre is tett szert, az nem képez adóalapot. Ebből a szempontból mellékes az is, hogy a visszarendezés során milyen pótlólagos bevételek keletkeznek. Egyébként az sem szükséges, hogy a felek kölcsönösen megegyezzenek, ha az egyik fél egyoldalúan eláll a szerződéstől (pl. felmondja a hitelt a bank, mert az adós nem fizet), vagy bíróság mondja ki a szerződés érvénytelenségét, akkor sincs jövedelemadó fizetési kötelezettség.

 Arra viszont vigyázni kell, hogy ez a megítélés csak olyan szerződések esetében érvényes, amelyet még nem teljesítettek maradéktalanul. Teljesített szerződés esetén ugyanis csak egy másik ügylettel lehet az eredeti állapotot (valójában csak egy azzal megegyező állapotot) létrehozni, és ekkor már vizsgálni kell, hogy kinek milyen jövedelme keletkezett az egyik, illetve a másik ügyletből.

Tisztelt olvasók!

Másodszorra futok neki az adózással kapcsolatos blognak. Az első próbálkozást, az adó-NAVigátort végül is feladtam egy sajátos névegyezés miatt, de hát olyan nagy veszteség senkit sem ért, hisz az érdemi írások még nem jelentek meg. Ezzel együtt nagy örömmel tölt el az a váratlanul nagy érdeklődés, amelyet az oldal indításának híre kiváltott, és persze bátorítást is nyújt ez számomra.

A cél változatlan: szakmai szempontból megalapozottan, de érthetően szólni az adózás kényes kérdéseiről. Valaki azt írta, hogy reméli, arról is olvashat majd ezen az oldalon, hogy hogyan lehet legálisan minél több pénzt az adózóknál tartani. Természetesen ez egy fontos cél, de itt is leírom: több mint két és fél éves tanácsadói tapasztalaton egyik legfontosabb tanulsága, hogy rengeteg bírságot és késedelmi pótlékot megspórolhatnának a cégek, ha 1. időben megkérdeznének egy adószakértőt arról, hogy rendben vannak-e a dolgok úgy, ahogyan csinálják, 2. hallgatnának is arra, amit mond.

A blog mottója a címében is olvasható: adózni muszáj. De nem többet, mint ami az éppen aktuális törvényekből adódik, hisz élni is muszáj. Remélem, a magam eszközeivel hozzá tudok járulni ehhez. 

Igyekszem a bejegyzésekkel amennyire csak lehet aktuálisnak lenni, olyan dolgokról írni, amelyek tapasztalatom szerint épp most érdeklik a vállalkozókat, cégvezetőket, újságírókat – vagy éppen engem. A következő napokban ezért az alábbi témákról várhatóak bejegyzések:

• Milyen feltételeknek kell megfelelnie az autóbérlésnek, hogy az valóban áfa-mentes lehessen?
• Jár-e valamilyen adókötelezettséggel, ha semmissé válik egy bankhitel szerződés?
• Tényleg vannak adózási szempontból kedvező életbiztosítási konstrukciók?
• Mi az ördög az a 12T1041-es nyomtatvány, és tényleg megbüntethetnek-e érte 5 millió forintra, ahogyan azt egy Szabó Gábor nevű vállalkozó állította az egész országnak szétküldött e-mailjében?
• Kinek lesznek jók az új kisvállalkozási adók? (számításokkal)

… és még sok minden más is, de nagyon várom a tisztelt olvasók javaslatait is az adoznimuszaj kukac gmail pont com elektronikus levélcímre. Természetesen örömmel fogadok minden ötletet, véleményt, kritikát (és elismerést is) ezen a címen. Ha pedig valaki egyedi ügyben szeretné igénybe venni a szolgálataimat, az a royal pont image pont kft kukac gmail pont com címre írhat.